Fehérorosz börtönbe került uniós diplomata ügyében szólalt meg az Unió – nem is akárhogy
Egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő szerint az uniós diplomatát a fehérorosz hírszerző szolgálat fogta el az uniós küldöttség irodája előtt.
„Személyzeti és lélegeztetőgépekkel kapcsolatos erőforrásaink gyakorlatilag kimerültek” – nyilatkozta a bolgár egészségügyi miniszter.
Bulgária Romániához hasonlóan külföldi segítségre szorulhat a koronavírussal fertőzött betegek ellátásában, ha a következő mintegy két hétben nem sikerül megfékezni a járvány terjedését – közölte szombaton a bolgár egészségügyi miniszter.
„Személyzeti és lélegeztetőgépekkel kapcsolatos erőforrásaink gyakorlatilag kimerültek”
– ismertette Kacarov – „Valószínűleg segítséget leszünk kénytelenek kérni külföldről” – tette hozzá.
A tárcavezető szerint már felvették a kapcsolatot az Európai Unióval páciensek lehetséges áthelyezéséről más országokba. Bulgáriában jelenleg a járvány negyedik hulláma tombol. Csaknem 23 ezer halottal világ összehasonlításban
Ugyanakkor itt a legalacsonyabb az átoltottság szintje az EU-ban, a lakosság mindössze 24 százalékát immunizálták eddig teljes körűen. A járvány kitörése óta pedig a félmilliót is meghaladja a regisztrált fertőzöttek száma.
(MTI, Fotó: MAKSIM BLINOV / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AFP)